Szervezeti adatok
Elérhetőségek, ügyfélfogadás
Hasznos tudnivalók
Pályázatok
Statisztika
Felhívás
Támogatások, szolgáltatások, ellátások
AM könyv – Egyszerűsített foglalkoztatás
TÁMOP
"Út a munkához" program
Közérdekű adatok
Hirdetményi kézbesítés
Sajtó
Hírlevél
Nyomtatványok
Minőségirányítás
Kapcsolatfelvétel
Közbeszerzés
Kiút a bizonytalanságból az „Út a munkához” program Nyomtatás

Ebben az évben 97 milliárd forint szerepelt a költségvetésben az „Út a munkához“ program végrehajtására. A program fő célja az volt, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülő, tartós munkanélküliek fokozottabban vegyenek részt a foglalkoztathatóságukat javító programokban, és az eddiginél jóval nagyobb arányban álljanak munkába, ennek megfelelően a szociális ellátás ideje alatt is lehetőleg segély helyett munkabért kapjanak. A közfoglalkoztatást az önkormányzatok szervezték meg, 2009. március 31-ig elkészítették erre vonatkozó terveiket. A költségek 95%-át központi állami, a fennmaradó 5%-ot helyi, önkormányzati forrásból finanszírozzák. A programban részt vevő közfoglalkoztatottak a munkavégzés idejére munkabért, munka hiányában pedig úgynevezett rendelkezésre állási támogatást kapnak, amelynek összege megegyezik az öregségi nyugdíjminimum összegével. Aki munkára nem képes, az továbbra is rendszeres szociális segélyre jogosult. Azoknak a 35 év alattiaknak, akik az általános iskolát sem végezték el, a szociális ellátás folyósítása érdekében képzésben kell részt venniük. A 8 általánossal igen, de szakképesítéssel nem rendelkezők esetében a kormány a keresett szakmák oktatását helyezi előtérbe.

 

program eddigi eredményei

Októberben 5225 fő vett részt közcélú foglalkoztatásban. Rendelkezésre állási támogatásban az önkormányzatok által küldött adatok alapján közel 12 ezren  részesültek, míg a Magyar Államkincstár adatai szerint 10547 fő. A fenti támogatás január hónaptól 1,8 milliárd forintot meghaladó összegben került kifizetésre. Az év tizedik hónapjában 5569 fő kapott rendszeres szociális segélyt, összesen 140 millió forintnyi összegben. A Közép-magyarországi régióban segélyre (aktív korú nem foglalkoztatottak segélyére) eddig 6,38 milliárd forintot juttatott az állam a rászorulóknak. Az októberi foglalkoztatás finanszírozására az Államkincstár közel 405 millió forint támogatást utalt az önkormányzatoknak, a vizsgált időszakban összesen 2,4 milliárd forintot. A közfoglalkoztatási tervek erre az évre 9427 fő foglalkoztatásba vonását prognosztizálják, ez 7 milliárd forintos állami támogatási igénnyel jár.

Október hónapban a régióban is elindult a 35 év alatti, általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők képzése. November végéig mintegy 137 fő kezdte meg az általános iskolai végzettség megszerzésére irányuló, illetve a bizonyos szakmák megszerzéséhez szükséges kompetencia képzéseket. Ezek a képzések jelenleg is zajlanak.

 

 

 

 

 

 

 

Budapest, 2009. november 20.

A TÁMOP 1.1.3 "Út a munka világába" projekt és az "Út a munkához" program 2010. április 28-ai közös Szakmai Napjának prezentációs anyagai [ZIP 1240KB]
Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ 1082 Budapest, Kisfaludy u. 11-13.
Tel.: (1) 477-5700 Fax.: (1) 477-5800 E-mail: kmrmk@lab.hu